Megjelent a SZŐLŐSKERT magazin első száma

 

Kedves Olvasó!

Egy kisváros a maga létét sokféle módon megélheti. Egyik módja a tényszerű létezés, belesimulni a nagy egészbe. Van más lehetőség is, történetesen az, amikor formálható a rejtett gazdag tudás, a polgárok büszkesége, érzései. Ilyenkor a helyhez való kötődés akaratára alapíthat egy város, s így formálja az arcát. Ez utóbbi jóval összetettebb, talán konfliktusra adhat alkalmat, de bizonyos, hogy a polgárok ekkor érzik, hogy szükség van őreájuk. Ebben a formálódási folyamatban nagy szerepe van a szellemiségnek, az összetartozás, együttműködés mozgatójára. Eszterházy Péter azt írja: „Az újság akkor jó, ha hangjában meghalljuk a magunkét is.” Egy város múltja és jelene, vagy egy emberi sors története is megannyi emlékből, eseményből, emlékezetes pillanatból tevődik össze. Meríthetünk a környező települések több évszázados tükréből, mely bátran nevezhető kimeríthetetlennek. Illetve az itt élő polgárok személyes hitvallásából, élményeiből, értékeiből, hiszen fontos alkotórészei a közösségnek. Ismert, hogy a 21. század elején lokálpatriótának lenni nem egyszerű, ám egy színes, megújulásra kész környezet óriási inspirációt adhat mindenki számára. Közvetlen környezetünk alakítói vagyunk, nyerjünk bepillantást a múltba, a jelenbe, egy-egy érdekes helytörténeti leírásba, irodalomba, kultúrába, képzőművészetbe, mely reményeink szerint e lapok hasábjain kollázsszerűen válnak eggyé.
Kérem, fogadják szeretettel kiadványunkat, számos érdekes információt és érdekes történetet, programot ajánlunk figyelmükbe. Kívánom maradjanak továbbra is befogadóak, értéktartóak és nagyon szerethetőek.

A teljes magazin letölthető itt: SZŐLŐSKERT 23/1